Felújítás

„A kisnánai vár komplex turisztikai hasznosítása, a XXI. század kihívásainak megfelelően" című, EU pályázatot háromszázmillió forint összegű támogatással valósították meg. A beruházás összköltsége meghaladta a háromszáznegyvenegymillió forintot. A 2010-11-ben megvalósuló projekt során az építők megerősítették a várfalakat, és megtörtént az Öreg-torony kicsinosítása is, ahol kiállítótermek várják a látogatókat, valamint egy pompás panorámát kínáló toronyterasz. Az egykori kőtár helyét befedték, ahol szabadtéri rendezvények is tarthatóak. A bortrezor mellett kialakítottak a pincerészben egy többcélú rendezvénytermet is. Az országban harmadikként itt csodálkozhatnak a régmúltra a látogatók a kronoszkóp segítségével, mely azt mutatja meg, milyen lehetett több száz éve a vár. A vár melletti színpad és mobil nézőtér nagyobb létszámú rendezvényekhez biztosít méltó körülményeket. A várba új felvonóhíd is vezet, emellett újdonság az is, hogy kandeláberek szegélyezik a szépen parkosított vársétányt is a bejárattól a felvonóhídig. Esténként pedig a távolból is szembeötlő díszkivilágítás készteti megállásra az erre utazót.

A megújult kisnánai vár terei új rendezvényekhez is méltó helyszínt biztosítanak. A hagyományos nyári rendezvények, mint a várjátékok vagy a baracknap mellett újak is helyet kapnak. A vár méltóságteljes, ünnepi hátteret biztosít esküvőknek. A hagyományőrző programok kedvelőit új eseményekkel is várják a jövőben. A többcélú rendezvényterem és a bortrezor a bor és gasztronómia kedvelőinek biztosít különleges atmoszférájú helyszínt. Jó  időben a vendégeket a szabadban fogadják, ideális helyszínt biztosítva kisebb tréningek, céges rendezvények  mellett konferenciákra is.

Buy cheap windows or linux hosting for your small business website. Please consider sitecloud hosting review and hostmonster review.
Kisnánai vár © 2011.